nagykalandnaaakkacsameséééii dákktélsz

Nem sokkal, de valamivel azért mégis csak jobban vagyok. Legbelül, valahol nagyon nagyon nagyon mélyen még mindig kettétép, annyira fáj az egész. Hiába nem akarok rá gondolni, eszembe jut mindig, minden percben, minden nap. Ez azthiszem nem fog változni. Ez így marad. Csak arról dönthetek, hogy lenyelem a békát, vagy pedig veszekszem egy nagyot, aminek következményeképp ismét egyre távolsabb kerülünk egymástól. Nem szeretném elveszteni.

Várom ezt a kis bulit. Ha szar is lesz, legalább emberekkel leszünk, lesznek ott barátaim is. kár hogy a Niki nem jön :( Annyira jó lett volna ha ők is tudnak jönni. Dehát nincs mit tenni. Majd legközelebb összejön. Várom nagyon. Kicsit kikapcsolódni, táncikázni, nevetgélni a többiekkel.

Hagyjuk. Nemszámít.

Sokszor volt már ííííígy...

Jah, énekelhetnék is de nem fogok :D A lényeg a lényeg. Ha velem van jó, boldognak érzem magam... Valami hasonló. Ha nincs akkor katasztrófa. Nem tudom túltenni magamat a dolgokon. Felmerült bennem tegnap este a kérdés, bőgicsélés közben, hogy mi van ha így marad... Akkor így marad. Úgy érzem élete végéig bűnbhödni fog mellettem. Lehet hogy ennyire meg sem érdemelné, ha a reális énemet nézem. Aztán faszba a realitással, dehogyisnem érdemli meg. Ha nekem nem lehetett jó, akkor neki sem lesz. Nyilván mindent nem bosszulhatok meg, nem ugyanolyan formában mint ahogy kapnia kéne. Nekem is van önérzetem, de egy kis lelkem is maradt asszem. Ami megjár, megjár. De csak részben.

Az is megfordult a fejemben, hogy önállósítom magamat, és törlöm a francba az egész facebookját... sosem volt fair velem, nekem sem kéne annak lennem. De viber hiányában marad a facebook. Napközbeni kommunikációra nincs már ötletem. Ez van. Bár megérdemelné. Nem úgy használta ahogy kell, és nem annyit, amennyit kell. Lényegtelen. Nem tudok mit tenni. Még mindig nem tudom visszacsinálni a dolgokat. Pedig bár megtehetném. Most boldog lennék.

A tartalom jelenleg nem elérhető

Reménykedtem benne hogy ez fogad, vagy valami hasonló szöveg, de sajnos nem. A hülye picsa baszott letörölni azt a szart. Ezért éppen nem lehet a Gergőt hibáztatni, de mennyi minden más van amiért de. Minden, amin nem tudtam, és nem tudok túllépni. Nem is tudom mikortól számít igazán túllépésnek. Ameddig napi szinten rágom magam, és napi szinten felmerül a gondolat hogy jobb lenne nélküle, addig biztos nem tartok ott. Napi szinten előkerül a pszichopata énem. Legszívesebben még mindig ütném ameddig lélegzik :( Viszont amikor élesben előkerül hogy vége, ennyi volt, mindig megijedek hogy egyszer tényleg elmegy. Azt érzem hogy nem akarom elveszteni, aztán ez az egész elillan, és megint szeretném ha elvesztene. Neki kell kimondania hogy vége, én nem tudom.
Látszólag, mintha féltékeny lenne. De nem hiszem. Régen is az volt, pedig a hátam mögött még elég sok ember fért bele a fejébe. Attól tartok nem csak a fejébe, hanem a szívébe is. Elviselhetetlen a gondolat, de sajnos így van. ha régen egy icipicit elővigyázatosabb, vagy nem lenne volna annyira naív, már régen nem lenne semmi probléma. most már pedig van, és nem tehetek semmit. Túlságosan beleépült a mindennapjaimba, és nem csak a mindennapjaimba, de a jövőmbe is. Túl sok mindent terveztem el vele. Családi szinten is teljesen beépült, és úgy éreztem hogy én is. Hiányozna a családja nagyon. Másoknál el tudtam engedni, de most nem tudom... Nem hiszem hogy menne. A tömény és fanyar igazság hogy megszokásból vagyunk együtt, nem szerelemből. Kicsit ijesztő... Nem tudom az a jó döntés-e, hogy ragaszkodok a megszokásokhoz, vagy inkább elengedem. Minnél tovább telik az idő, annál inkább beszűkülnek a lehetőségeim. Nem, is tudom hogy megadatik-e nekem hogy szerelmes legyek megint. hagyjak megint valaki mást közeledni. Még a gondolattól is rosszul vagyok :S Bárcsak okosabb lettem volna... Bárcsak máshogy döntöttem volna. októberben, áprilisban, vagy épp akkor amikor tényleg ott volt az ideje. Ez már sajnos nem derül ki soha. Nem derül ki az összes többi hazugság sem. Már tudja hogy kell eltusolni mindent nyom nélkül. Túl sok a nem tudom, a ne haragudj, a bocsánat megbántam, a nem fordul elő többet, és a többi. Én sem tudom hogy mi lesz. Talán elmúlik szép lassan. Talán majd nem fog fájni. Nem tudom... Én is egyre többször mondom ezt, és érzem is így. Tényleg nem tudom mi az istenhez kezdjek. Nem csak attól félek hogy elvesztem, attól is félek hogy együtt maradunk. Együtt maradunk egy olyan kapcsolatban, ami sziklaszilárd hazugságokra épült fel. Elkúrtuk. Mára ennyi.

kapizsgál

Talán érzi hogy szar kedvem van. Bár igazából mindig szar kedvem van, de ma kicsit többször kérdezett utána. Közös képet is akar csinálni. Nem tudom hogy a szombati miatt, vagy éppen megint rosszfát tett a tűzre, passzolom. De biztos hogy nem csak úgy kedv telésből. Szerintem azthiszi hogyha csinálunk néhány képet probléma elsimítva. Én nem így érzem. Jelenleg tényleg egy pszichopatának tartom magam. Csak azért nem verem péppé, mert nem akarom elveszteni. Pedig a szörnyű igazság, hogy kegyetlen jól esne. Hiába érdemelné meg utána úgyis megbánnám, szóval nincs értelme. Csak lenyelem szépen a békát, és úgy teszek mintha minden rendben lenne. Én nem akarok közös képet csinálni. Nem érzem ma magam fotogénnek, és nem is akarok mosolyogni mintha minden patent lenne.  Szomorú vagyok :( Mikor lesz ennek vége :( Miért nem rajtam múlik csak az egész...

és ismét előre

Jól sejtettem hogy az a kis pici boldog nap hamar elillan. Sajnos úgy is lett. Ez a rendezvény dolog pont olyan szar volt mint még soha. Inkább mentem volna egyedül. Akárhányszor eszembejut tényéleg szarrá tudnám verni a gyereket. Hisztizett nekem, hogy lesznek ott "olyan emberek is" Na és ki az istent kellett félteni az olyan emberektől... nem engem. A legszomorúbb az egészben hogy megint hülyének akart nézni. Ha valaki olyan "kétes ember" általában úgy teszek mintha nem venném észre. Ő erre nem képes, sőt, még ő köszönt előre. Aztán azthiszi hogy annyival le vagyok rendezve hogy "annak a faszinak köszöntem" Hozzá egy rakat cinikus mimika, hátha még nekem lesz bűntudatom, hogy jogtalanul cseszegetem. Ha nem kérdeztem volna vissza biztos vagyok benne, hogy nem mondta volna el ki is volt az illető.

Annyira de annyira utálom már ezt hallani. "Igazad volt, sajnálom, többet ilyen nem fordul elő"
Szerintem kicsit többre vagyok hivatott, mint hogy életem végéig azt hallgassam hogy elszúrta de megbánta, aztán később megint elszúrja, és megbánja, majd így tovább... Mióta várom hogy jobbra forduljon minden... Nagyon meg sem tudom mondani. Igazából magamat sem tudom becsapni. Fogalmam sincs mihez kezdjek, mitől lesz majd jobb minden.... Ha leszarom mitcsinál, akkor sem lesz változás, ugyanúgy megy a feje után mint eddig. A fordított pszichológiám szart sem ér. Bárcsak lenne erőm egyszer tényleg úgy elmenni onnan, hogy nem nézek vissza, és nem fog hiányozni. :( Soha nem lesz, túlságosan szeretem.

még én sírjak... pofám leszakad

Így így. Én sírjak miatta... Komolyan, bár csak ne szeretném. Elképeztő hogy mennyire nem érti. Nem akar elveszteni, de nem is tesz érte hogy megtartson.
Nem akarom elengedni, mert nem tudom. Túl sok mindent terveztem el vele, túl sok álmomban van benne. Nehéz lemondani ezekről az álmokról. Róla is nehéz lemondani. Talán ha nem töltöttünk volna együtt ennyi időt, sokkal könyebben jönne a végszó. Nem tudom. Annyira belepasszol a családba is. Szereti mindenki. Lassan már a családom jobban szereti mint én. :( Annyira egy naív hülye idióta vagyok... Elhiszem hogy majd változni fog a kedvemért, elhiszem hogy igyekszik, pedig nem csinál semmit. Ami lényeges elfelejti, nem csinálja azt amivel tényleg bizonyíthatná mi fontos, hog fontos neki a kettőnk kapcsolata. Ha ez mind elmarad, akkor mi értelme van? Bárcsak olyan könnyen el tudnám engedni mint az összes többit. De nem megy.

Nem tud kiállni nem hogy értem, de még saját magáért sem. Inkább ráhagyja arra a kurvára, had legyen neki igaza... persze, ez tényleg kurva nagy teljesítmény. Nekem marad a sarokban pityergés, úgy hogy anya meg ne lássa. Had égesse a félkilós gombóc a torkomat. Neki mindegy, mert mindig a könyebb utat választja. Szívás.