Jó a reggel :) Szeretek így ébredni. Nem kell mennem sehova, nem kell csinálnom semmi sürgőset, csak fekszem és akkor kelek fel amikor kedvem tartja, közbe odabújhatok ahoz akit  a világon a legjobban szeretek.
Ilyen egy tökéletes reggel.
Aztán a tökéletes reggel átment tökéletes ebédbe :D A nap fele elment semmittevéssel, de egyáltalán nem is bánom. Így volt csodaszép.
Aztán itt  van előtem még egy tökéletes délután, és egy tökéletes éjszaka is.
A lényeg: Vele minden napszak tökéletes.

A tegnap este is az volt. Bár MEGINT sikerült összezördülni egy kicsit. Nyilván ehez is mindketten kellünk, mint ahogy a boldog percekhez.
Ő megöli a pillanatot, én pedig ahelyett hogy türtőztetném magam, bevetem a szuperképességem, és a másodperc tört része alatt ugrik 250 fölé a vérnyomásom.
Érdekes módon most nem féltékenység volt a dologban :D Tegnap  nem foglalkoztam ilyesmivel, és ő sem. Tegnap egy olyan icipici dolgon vesztünk össze, mint a pattanás. És szó szerint, mert tényleg amiatt volt.
Nyilván tisztában vagyok a szépséghibáimmal, és nyilván teszek is érte. Speciel nem nyomkodom őket úgy ahogy ő szokta. Drasztikusan csinálja :D Ez valami fétis, vagy nemtudom. Amúgyis utálom ha piszkálják az arcom, és vele még össze sem vesztem annyira érte, mint mással.
Nos, de hogy is lehet megölni egy csodaszép pillanatot. Nehéz ugyanúgy leírni, nem adja vissza a pillanat tökéletességét (nem tudom miért használom ma ennyiszer ezt a szót :D )
Nézem őt, és ő néz engem. Fekszünk egymás mellett, a világom tiszta rózsaszín, tele van vattacukorral meg minden jósággal. Rózsaszínfelhők tömkelege.
Úgy érzem, hogy most minden a legboldogabb, hogy ez örökre így lesz.
Azt mondja szép vagyok. Itt már olvadozok.

Valaki aki szépnek tart, valaki aki számomra is valami hihetetlen vonzó. Valaki aki a másik felem.


És itt van vége.
Ha neki nem is hagyom, de legalább ígérjem meg neki hogy én nyomkodom az arcom különben csúnya leszek.
De neki amúgy nincs semmi baja a patanásokkal, régen neki is annyi volt.
Ezzel nem igazán támasztja alá azt ami kb két percel ezelőtt emített. Így ölte meg a pillanatot.
Ilyenkor természetesen egy női fejben mi a legelső ami megfordul: Nem is tetszem neki, nem így vagyok szép, csak mondta.
Látom a szemein amikor az arcomat fürkészi, és azt is látom mikor milyen céllal.
Nem szeretem, de ilyenkor nem szólok érte.
Nem tudom hogy egyes embereknek egyébként mi az istenért mániája a pattanás nyomkodás :D
Nem szerettem soha ezzel piszkálni mást. Nem éreztem soha késztetést, hogy rávessem magamat egy pattanásra és kinyomjam :D Max ha a sajátom, de másért miért. És ezalól az ember párja sem képez kivételt.
Persze egy idegenhez odamenni mégdurvább lenne XD Kicsit fura példa, de számomra érthető.
A lényeg végülis, hogy ez nem fogja elásni a kapcsolaunkat. Lényegében semmi nem fogja. Nekem ő az életem :) Biztos lesz még rengeteg ilyen kis pici öszezördülés, de megoldjuk ketten. Vele mindenképp :)

Sokszor gondolok arra hogy milyen volt amikor először láttam, meg hogy milyen volt amikor először hallottam a hangját.
Meg amikor sok év után megint megölelhettem. Szerintem életembe nem izgultam még annyira mint akkor. Nem akartam elhinni hogy itt van, megint. Pillangók voltak a hasamba. Nagyon sok :D és ami a legjobb ebbe az egészbe, hogy a pillangóim még mindig megvannak.
Még mindig várom hogy hazaérjek hozzá, még mindig hiányzik szinte azonnal, ha elmegyek dogozni.
Úgy érzem néha mintha mindig ezt csináltuk volna. Mintha mindig vele lettem volna. Talán az öt éves ismerettségre való tekintet miatt van ez így.
Bármi miatt is legyen, ez így jó.