Let her go.

Megvolt a hatalmas nagy bálozás.
Én boldog voltam. Ő nem annyira. Alapvetően szerintem szépen kezeltük a helyzetet.
Nekem ő a legfontosabb a világon, és nem akarom hogy bármi keresztbe tegyen ennek.
Nem akarom elüldözni magam mellől soha.

Viselkednem kell. Nem szabad állandóan felkúrnom a vérnyomásomat 200 fölé. Ez nem egészséges. Nem szabad ennyit féltékenykednem sem. Nincs miért... Tudom hogy szeret.
Abszolút hiszek abban hogy ő az a másik fél akit nem találtak ki. Nincs semmi ami elválaszthatna tőle.
Abszolút be vagyok biztosítva, már csak ha abból indulok ki hogy tudok olyan tejbegrízt, illetve húslevest főzni, amilyet szeret. (Bár nem tudom hogy lehet olyat csinálni ami nem jó)

Ma van pont három éve amikor elhangzott a rossz döntés. Valamiért így alakult, de kár is rágódnom rajta hogy miért. Biztosan így kellett lennie. Lehet most nem lennék ilyen boldog.


Hova jutottam három évvel ezelőtthöz képest...

Lett egy szakmám, amit nem fogok soha kihasználni, de elmondhatom hogy tanultam. Ezt most nem igazán negatívnak szánom. Érdekes dolgok voltak, meg megvolt a maga szépsége, de valahogy mégsem hiszek benne hogy én erre lennék rendeltetve. Tulajdonképpen nem is tudom még hogy mire vagyok rendeltetve, de ez most nem fontos.
Lett a munkahelyem ami nem a szakmámhoz kapcsolódik, de abszolút boldog vagyok hogy csinálhatom. Szeretem és jó itt dolgozni.
Olyan munkatársaim vannak, akikkel barátságokat is kötöttem. Nyilván nem sok, de azt a pár embert tényleg jó barátnőmnek illetve barátomnak tekintem.
Van egy albérletem. Pontosabban egy fél. Ez nem nagy siker, de elszakadhattam végre a szülői vonaltól.
És hogy miért is csak fél albérletem van... mert a másik felét életem szerelme fizeti.
Végre nem féltem igazán boldog lenni.
Végre nem féltem attól hogy túl szép lehet ahoz hogy igaz legyen. Már pedig igaz. Nem kerestem problémát, nem kerestem kifogást, nem gondolkoztam semmin.

Nekem is, és neki is ez élete legszebb időszaka. Ha ez csak stagnál, már egyenlő az életreszóló boldogsággal. (mint régen simsbe :D )
Már csak néhány kis mérföldkő van vissza. Elhagyni Pécset.
Néha úgy érzem nehéz lesz, néha pedig úgy hogy könnyű lesz. Igazából ameddig nem jutok el odáig, addig nem fogom tudni igazából hogy mit fogok majd érezni.

Ott fog csak kiderülni.


Wicked wicked Wonderland

No lám lám. Ismételten elég régen jártam erre :D Május óta azért elég sokminden változott.
Talán kezdjük a kis németországi nyaralásommal. :) hihetetlenül hiányzik mindenki. Jó, nem mindenki  :D De akiket kinnt ismertem meg, ők igen. Főleg Bordásék :) Annyira emlékszem még mindig arra a búcsúzkodós napra. Elég szomorú volt, de boldog is. Nem tudom hova húzott inkább a szívem. Oda vagy haza. Talán ha csak pár napot nyerhettem volna vele, de még annyit se. Mostmár végülis mindegy. Itthon vagyok.
Elég furca volt hozzászokni. 3 hónap azért 3 hónap :) Imádtam az ottani mindennapjaimat, aztán végülis szép lassan visszazökkentem az itthoni megszokottba. Na de hogy azóta mennyi minden történt :D Mozgalmasan kezdtem. Természetesen nem maradhatotott el az ajándékozás. Milyen boldog voltam amikor mindenkit meglephettem valami icipici aprósággal :) Anya esetében természetesen nem volt nehéz dolgom. :) Mondjuk másnál sem igazán. Olyan jó volt látni mindenkit ahogy mosolyog, vagy még el is érzékenyül kicsit mellé. :) Kóbin kifejezetten meglepődtem. Na de hogy ő hogy meglepődött :D Azt mondta nem is gondolta hogy ő majd kap valamit. Hát hogy ne kapna hiszen ő is a szívem egy pici részébe befészkelte magát :) Ő is egy igazi kis angyal. Roli mondjuk hulla laza volt mint mindig, de tudtam én hogy neki is nagyon jól esett :D
A lányok is édesek voltak :) Szandra akármilyen link, én örültem neki hogy minnél előbb láthattam. :) No de aztán jött igazából a hab a tortán. Már érett a szakítás. Különösebben nem tudom mai napig mi volt az oka, de valamiért mindig egy kicsivel idegenebbnek, gyerekesebbnek, és bosszantóbbnak találtam ezt az egész kapcsoltot. Próbálkoztam menteni amit lehet de ha a végső lemondás megtörtént akkor nincs mit ragozni rajta. Véleményem szerint. Szar dolgok mondjuk. Nórival kegyetlen jól elvoltunk, hibátlan volt a mi kis négyesünk, meg amennyire oda voltunk a Konrád gyerkőcökért. Úgy tűnik én voltam a leggyengébb és én hullottam ki legelőször. Pedig elterveztük életünk hátralevő részét :D Azonban ez sincs kizárva, hogy a kis pici álmok valóra válnak. Ha öregasszony leszek akkor is imádni fogom a Nórit :) De érzékelhetően más a helyzet amióta nem vagyunk mindketten családtagok. Azért remélem ő is így gondolja az egészet és nem fog elfelejteni.
Az egész buli lecsengése után nem terveztem az új dolgokat. hagytam had alakuljon magától minden.
Ha valami kicsit komolyabbra is fordulhatott volna egyértelműen romba döntöttem az egészet .  Azthiszem végszónak mára ez pont elég is.